English version- Magyar lejjebb talalható
This recap of the XTERRA World Championships back from October is looong due. I suppose it's better later than never. I'm certain that should the race have worked out to my favor you could have read this months ago. On the other side this is just an other excellent example of what a procrastinator I. CAN. BE.
As you can read it in my previous post I was going into the race with high expectations to myself. I wasn't 100% sure about my biking fitness due to the lack of training in the second half of the year- after my accident in July- but I was really hoping to produce some good results in the swim and on the run.
The race started out relatively good for me but not as I had hoped. I came out of the water in the bunch with a 26:25 swim. That's about 1:30 minute faster than 2 years ago but it's still considered the beaten mix. The fact that I started on the wrong side of the field may have contributed to the not-so-good-swim. Those starting on the right side with me faced more brutal waves and the current wasn't working in our favor either.
Once on the bike I had to pass and pass even more. Interestingly only one guy- at the beginning of the course still on the asphalt- passed me on the entire bike course. As a result, at least until the last technical segment- I thought I was riding very strong and that I was nearing the bottom of the pro field. Not so much. As it turned out I was still far off and on top of it I had likely used up too much gas to maintain that pace on the bike. As an example, the last few miles went through a wooded section of the trail with tight turns that involved a lot of accelaration and decelaration. All in all you need the skills to carry through as much momentum as possible otherwise you end up losing too much time. This is when I arrived behind Charlotte McShane of Australia, a female pro ITU triathlete, and only after a mile or so biking could I pass her. Even then I could not put much distance in her and she came off the bike not so far behind me.
Of course a triathlon starts with the run and that's when you either make it or- like in my case- barely survive it. I was confident that my running was up at least where it was in 2012. However, when combined with a grueling 2 hour mountain bike ride, it resulted in a race that I most definitely want to forget. I started picking up runners in front of me very fast but I also started to feel that my hamstrings would not hold up for the entire 9k run. I had my first cramp about 2 miles in. I stopped to stretch for a good 20-30 seconds then started running again only to come to another stop in not even in just after a few hundred yards. All of those I just passed is now passing me back and there's nothing I can do about it. I was faster when I was running but this interval style running wasn't working in my favor. McShane and I went back and forth for a while but when I had to stop for the third time she pulled away for good. For the remainder of the run I was more concerned about not getting another cramp so I backed the pace off and lowered my body to more of a shuffle. I stopped and slowly climbed over and/or under the fallen trees as any sudden movement would have resulted in another 1 minute penalty- by my hammies.
I finished the race in 78th place overall (out of 738 finishers) and 12th in the Age Group (52 finishers).
Here is the breakdown:
Overall Time: 3:02:12 - Place: 78th
Swim Time: 26:25 - Place: 191st
Bike Time: 1:47:52 - Place: 98th
Run Time: 44:35 - Place: 38th
The swim (longer) and bike course (longer, muddier) were different this year so it's unnecessary to compare the times.
2012 2014
Overall 73rd 78th -deeper field
AG 8th 12th -different age group but deeper field on average
Swim 229th 191st - somewhat faster
Bike 90th 98th - deeper field, stronger riders
Run 14th 38th - slower due to cramps
RESULTS of the 2014 XTERRA WORLD CHAMPIONSHIPS
I just started the more structured training in my preparation for the 2015 season.
This is going to be a different season for many reasons. Anna and I are moving to New Zealand for at least a year. I will be racing at the XTERRA Motatapu and XTERRA Rotorua in March and April but not sure what else is in the bag for me after those two events. Perhaps some trail runs, ocean swims and much more training. I would like to race in Hawaii again in October (Actually, November 1st) but the schedule is even blurrier now than in previous years.
One thing you can be certain though, that I won't be just sitting on my bums and drooling over some tv shows with soda in one hand and chips in the other. We will be hiking and camping as much as we can, discovering the beautiful country of New Zealand. Heck, we might even try out as kiwi pickers while there..
Thanks for reading.
Magyar
A magyar verzió nem feltétlenül fog megfelelni az angolnak de egy az biztos: ami kék volt az angol leirásban az kék marad a magyarban is és ha az angolban az áll, hogy sok fejlődni valóm van még akkor nem fogom megetetni a magyar olvasókat azzal, hogy mennyire király vagyok..
Arra, hogy miért csak most, majdnem 3 hónappal később írok erről a versenyről, csak két lehetséges válasszal tudok szolgálni.
1. Nincs mire büszkélkedni igazán..
2. Lustaság.
Tehát csapjunk csak bele abba a lecsóba mielőtt megint elhúzom ezt a leírást még egy hónappal.
Az XTERRA Világbajnokság minden tekintetben a legfontosabb versenye egy tereptriathlon versenyzőnek. Nem feltétlenül fekszik mindenkinek a pálya vonalvezetése, a 3O C fok hőség, a 7O-8O% páratartalom és sokaknak a fél napos időeltolóds sem segít. Egy azonban biztos: ha már egyszer valaki elszánta magát, hogy időt, pénzt és energiát beleöljön abba, hogy itt lehessen, az mindent ki fog magából adni a nap végére.
Így voltam vele én is.
Az úszás rajtját követően nem sikerült jó helyet elfoglalni. Azt is mondhatnám egészen pocsékul választottam meg a rajtpozíciót. A jobb oldalon helyezkedtem el, arra gondolva, hogy majd onnan nyílt vizen sikerül majd felúsznom magamat a mezőny elejére. Annyi volt a baj ezzel, hogy a jobb oldalon a hullámok nagyobbak voltak és az ár is ellenem dolgozott. Később visszanézve a gps fájlomat kiderült, hogy egy jókora kiflit úsztam le, amivel simán 1OOm-rel többet úsztam az 15OOm-es táv végére. A depóban még azt gondoltam, hogy jó helyen vagyok. Márcsak azért is voltak ilyen téves gondolataim, mert az egész bringán csak egy valaki előzött le és az is még a legelején történt. Úgy 3km–nél, a lehető legrosszabb helyen, egy kacskaringós technikás részen, valahogy leesett a láncom és elvesztettem egy pár pozíciót és egy (svéd) srác ott biztosan meglógott, akivel talán sikerült volna sokáig elmennem. A pálya egészen jól felszáradt (meglepetésemre) és csak egy-két helyen voltak nagyobb sárga színű pocsolyák (az agyagtól persze és nem a versenyzők megkönnyebbülésétől). Az emelkedőkön egyértelműen erősebb voltam és sokakat itt előztem meg, bár lehet itt is égettem el túl sok gyertyát, ami később bosszulta meg magát. A táv utolsó harmadára így sikerült eléggé elfogynom. Ez inkább akkor jelentkezett, amikor a technikás részen utolértem Charlotte McShane-t (Ausztrál pro ITU triatlonista leányzó), akit viszont nem sikerült megelőznöm egyszerűen és amikor végre magam mögött tudtattam már az inkább országúti sebességéről híres huszonévest nem tudtam nagyobb távolságot kicsikarni az előzésből. Tehát a bringát mar egészen biztosan egy pár profi férfi és mégtöbb nő előtt sikerült befejeznem, de mégsem lehettem túlságosan elégedett mert sok amatőr volt még ekor előttem. Tudtam, hogy ha valahol, akkor a futás alatt sikerül majd felfutni magamat (esetleg) a dobogóra. Ez a terv egészen az első görcsig élt is bennem. Ekkora (nem egészen 2km után) már megelőztem vagy egy tucat versenyzőt, amikor meg kellett állnom kinyújtani a combhajlítomat. Ez nem először történt meg velem már. 2O13-ban Las Vegasban, 2O14-ben ugyancsak Vegas, majd az amerikai bajnokságon Utah-ban és most megint. Valami közös pontot kell majd találni ezeken a versenyeken és megpróbálni kiküköbölni a legközelebbi nagyobb megmérettetésre.
Tehát egy 2O-3Omp-es nyújtás után megint nyakamba szedtem a lábaimat, de éreztem, hogy valami még mindig nem tökéletes. Gondolom többetekkel megtörtént ez már, hogy ha egyszer elkezd görcsölni a lábad, akkor az nehezen, vagy egyáltalan nem múlik el. Well, ez volt az én sorsom is. Talán csak pár száz métert futhattam, amikor megint félre kellett húzódnom nyújtani. A bringán megelőzott McShane-nel yoyo-ztunk, azaz megelőztem én, amikor tudtam futni, majd visszavette az előnyt, amikor ki kellett állnom. A harmadik megállásom után már csak az lebegett a szemem előtt, és persze a sok időveszteség miatt már csak az lebeghetett, hogy befejezzem a versenyt futva és ne sétálva. Ezért vissza kellett vennem a tempóból, a kanyarokból lassan tudtam csak kigyorsulni, a kidőlt fákon, mint akadályokon, csak atmásztam atugrás helyett és ahol egy fa alatt kellett alábukva futni, ott megálltam és mint egy vénasszony (nem megsérteni akarok én senkit ezzel a jelzővel) kullogtam át a fa alatt. Még itt is sikerült megelőzni egy pár versenyzőt, de persze eddigre már az "igazi verseny" régen elfutott előlem.
Végül is sikerült a célba érnem, megkaptam az érmemet, de nem azt, amire számitottam. Messze elmaradtam a két évvel ezelőtti futóeredményemtől, de ezt a sok görcsnek akarom megköszönni.
Az eredményeket az angol verzió aljan talalhatjátok meg. Képeket (magamról a verseny alatt) ide inkabb nem szúrok be, mert nem akarom, hogy a vénasszony Molnár Danit lássátok.
Jelenleg Annával Új-Zélanda készülünk, ahol a következő egy évet fogjuk majd eltölteni.
Március 7.-én az XTERRA Motatapu elnevezésű hosszú távú terep triathlonon fogok részt venni majd csak 5 héttel később az északi szigeten találhato Rotorua város ad majd otthon az XTERRA Rotorua versenynek, ami egyben az új-zélandi tereptriathlon bajnokság is.
This recap of the XTERRA World Championships back from October is looong due. I suppose it's better later than never. I'm certain that should the race have worked out to my favor you could have read this months ago. On the other side this is just an other excellent example of what a procrastinator I. CAN. BE.
As you can read it in my previous post I was going into the race with high expectations to myself. I wasn't 100% sure about my biking fitness due to the lack of training in the second half of the year- after my accident in July- but I was really hoping to produce some good results in the swim and on the run.
The race started out relatively good for me but not as I had hoped. I came out of the water in the bunch with a 26:25 swim. That's about 1:30 minute faster than 2 years ago but it's still considered the beaten mix. The fact that I started on the wrong side of the field may have contributed to the not-so-good-swim. Those starting on the right side with me faced more brutal waves and the current wasn't working in our favor either.
Once on the bike I had to pass and pass even more. Interestingly only one guy- at the beginning of the course still on the asphalt- passed me on the entire bike course. As a result, at least until the last technical segment- I thought I was riding very strong and that I was nearing the bottom of the pro field. Not so much. As it turned out I was still far off and on top of it I had likely used up too much gas to maintain that pace on the bike. As an example, the last few miles went through a wooded section of the trail with tight turns that involved a lot of accelaration and decelaration. All in all you need the skills to carry through as much momentum as possible otherwise you end up losing too much time. This is when I arrived behind Charlotte McShane of Australia, a female pro ITU triathlete, and only after a mile or so biking could I pass her. Even then I could not put much distance in her and she came off the bike not so far behind me.
Of course a triathlon starts with the run and that's when you either make it or- like in my case- barely survive it. I was confident that my running was up at least where it was in 2012. However, when combined with a grueling 2 hour mountain bike ride, it resulted in a race that I most definitely want to forget. I started picking up runners in front of me very fast but I also started to feel that my hamstrings would not hold up for the entire 9k run. I had my first cramp about 2 miles in. I stopped to stretch for a good 20-30 seconds then started running again only to come to another stop in not even in just after a few hundred yards. All of those I just passed is now passing me back and there's nothing I can do about it. I was faster when I was running but this interval style running wasn't working in my favor. McShane and I went back and forth for a while but when I had to stop for the third time she pulled away for good. For the remainder of the run I was more concerned about not getting another cramp so I backed the pace off and lowered my body to more of a shuffle. I stopped and slowly climbed over and/or under the fallen trees as any sudden movement would have resulted in another 1 minute penalty- by my hammies.
I finished the race in 78th place overall (out of 738 finishers) and 12th in the Age Group (52 finishers).
Here is the breakdown:
Overall Time: 3:02:12 - Place: 78th
Swim Time: 26:25 - Place: 191st
Bike Time: 1:47:52 - Place: 98th
Run Time: 44:35 - Place: 38th
The swim (longer) and bike course (longer, muddier) were different this year so it's unnecessary to compare the times.
2012 2014
Overall 73rd 78th -deeper field
AG 8th 12th -different age group but deeper field on average
Swim 229th 191st - somewhat faster
Bike 90th 98th - deeper field, stronger riders
Run 14th 38th - slower due to cramps
RESULTS of the 2014 XTERRA WORLD CHAMPIONSHIPS
I just started the more structured training in my preparation for the 2015 season.
This is going to be a different season for many reasons. Anna and I are moving to New Zealand for at least a year. I will be racing at the XTERRA Motatapu and XTERRA Rotorua in March and April but not sure what else is in the bag for me after those two events. Perhaps some trail runs, ocean swims and much more training. I would like to race in Hawaii again in October (Actually, November 1st) but the schedule is even blurrier now than in previous years.
One thing you can be certain though, that I won't be just sitting on my bums and drooling over some tv shows with soda in one hand and chips in the other. We will be hiking and camping as much as we can, discovering the beautiful country of New Zealand. Heck, we might even try out as kiwi pickers while there..
Thanks for reading.
Magyar
A magyar verzió nem feltétlenül fog megfelelni az angolnak de egy az biztos: ami kék volt az angol leirásban az kék marad a magyarban is és ha az angolban az áll, hogy sok fejlődni valóm van még akkor nem fogom megetetni a magyar olvasókat azzal, hogy mennyire király vagyok..
Arra, hogy miért csak most, majdnem 3 hónappal később írok erről a versenyről, csak két lehetséges válasszal tudok szolgálni.
1. Nincs mire büszkélkedni igazán..
2. Lustaság.
Tehát csapjunk csak bele abba a lecsóba mielőtt megint elhúzom ezt a leírást még egy hónappal.
Az XTERRA Világbajnokság minden tekintetben a legfontosabb versenye egy tereptriathlon versenyzőnek. Nem feltétlenül fekszik mindenkinek a pálya vonalvezetése, a 3O C fok hőség, a 7O-8O% páratartalom és sokaknak a fél napos időeltolóds sem segít. Egy azonban biztos: ha már egyszer valaki elszánta magát, hogy időt, pénzt és energiát beleöljön abba, hogy itt lehessen, az mindent ki fog magából adni a nap végére.
Így voltam vele én is.
Az úszás rajtját követően nem sikerült jó helyet elfoglalni. Azt is mondhatnám egészen pocsékul választottam meg a rajtpozíciót. A jobb oldalon helyezkedtem el, arra gondolva, hogy majd onnan nyílt vizen sikerül majd felúsznom magamat a mezőny elejére. Annyi volt a baj ezzel, hogy a jobb oldalon a hullámok nagyobbak voltak és az ár is ellenem dolgozott. Később visszanézve a gps fájlomat kiderült, hogy egy jókora kiflit úsztam le, amivel simán 1OOm-rel többet úsztam az 15OOm-es táv végére. A depóban még azt gondoltam, hogy jó helyen vagyok. Márcsak azért is voltak ilyen téves gondolataim, mert az egész bringán csak egy valaki előzött le és az is még a legelején történt. Úgy 3km–nél, a lehető legrosszabb helyen, egy kacskaringós technikás részen, valahogy leesett a láncom és elvesztettem egy pár pozíciót és egy (svéd) srác ott biztosan meglógott, akivel talán sikerült volna sokáig elmennem. A pálya egészen jól felszáradt (meglepetésemre) és csak egy-két helyen voltak nagyobb sárga színű pocsolyák (az agyagtól persze és nem a versenyzők megkönnyebbülésétől). Az emelkedőkön egyértelműen erősebb voltam és sokakat itt előztem meg, bár lehet itt is égettem el túl sok gyertyát, ami később bosszulta meg magát. A táv utolsó harmadára így sikerült eléggé elfogynom. Ez inkább akkor jelentkezett, amikor a technikás részen utolértem Charlotte McShane-t (Ausztrál pro ITU triatlonista leányzó), akit viszont nem sikerült megelőznöm egyszerűen és amikor végre magam mögött tudtattam már az inkább országúti sebességéről híres huszonévest nem tudtam nagyobb távolságot kicsikarni az előzésből. Tehát a bringát mar egészen biztosan egy pár profi férfi és mégtöbb nő előtt sikerült befejeznem, de mégsem lehettem túlságosan elégedett mert sok amatőr volt még ekor előttem. Tudtam, hogy ha valahol, akkor a futás alatt sikerül majd felfutni magamat (esetleg) a dobogóra. Ez a terv egészen az első görcsig élt is bennem. Ekkora (nem egészen 2km után) már megelőztem vagy egy tucat versenyzőt, amikor meg kellett állnom kinyújtani a combhajlítomat. Ez nem először történt meg velem már. 2O13-ban Las Vegasban, 2O14-ben ugyancsak Vegas, majd az amerikai bajnokságon Utah-ban és most megint. Valami közös pontot kell majd találni ezeken a versenyeken és megpróbálni kiküköbölni a legközelebbi nagyobb megmérettetésre.
Tehát egy 2O-3Omp-es nyújtás után megint nyakamba szedtem a lábaimat, de éreztem, hogy valami még mindig nem tökéletes. Gondolom többetekkel megtörtént ez már, hogy ha egyszer elkezd görcsölni a lábad, akkor az nehezen, vagy egyáltalan nem múlik el. Well, ez volt az én sorsom is. Talán csak pár száz métert futhattam, amikor megint félre kellett húzódnom nyújtani. A bringán megelőzott McShane-nel yoyo-ztunk, azaz megelőztem én, amikor tudtam futni, majd visszavette az előnyt, amikor ki kellett állnom. A harmadik megállásom után már csak az lebegett a szemem előtt, és persze a sok időveszteség miatt már csak az lebeghetett, hogy befejezzem a versenyt futva és ne sétálva. Ezért vissza kellett vennem a tempóból, a kanyarokból lassan tudtam csak kigyorsulni, a kidőlt fákon, mint akadályokon, csak atmásztam atugrás helyett és ahol egy fa alatt kellett alábukva futni, ott megálltam és mint egy vénasszony (nem megsérteni akarok én senkit ezzel a jelzővel) kullogtam át a fa alatt. Még itt is sikerült megelőzni egy pár versenyzőt, de persze eddigre már az "igazi verseny" régen elfutott előlem.
Végül is sikerült a célba érnem, megkaptam az érmemet, de nem azt, amire számitottam. Messze elmaradtam a két évvel ezelőtti futóeredményemtől, de ezt a sok görcsnek akarom megköszönni.
Az eredményeket az angol verzió aljan talalhatjátok meg. Képeket (magamról a verseny alatt) ide inkabb nem szúrok be, mert nem akarom, hogy a vénasszony Molnár Danit lássátok.
Jelenleg Annával Új-Zélanda készülünk, ahol a következő egy évet fogjuk majd eltölteni.
Március 7.-én az XTERRA Motatapu elnevezésű hosszú távú terep triathlonon fogok részt venni majd csak 5 héttel később az északi szigeten találhato Rotorua város ad majd otthon az XTERRA Rotorua versenynek, ami egyben az új-zélandi tereptriathlon bajnokság is.
RSS Feed